Decathlon Terepfutó Majális

A részletes eredménylista elérhető ITT!

A versenyről készül képek megtekinthetők ITT, és az esemény Facebook oldalán

Május 1-én rengeteg futó gyűlt össze Dunakeszin, a Terepfutó Majálison, hogy egy kis “kocogással” ünnepeljen:-)

Szerencsére az idő is kegyes volt hozzánk, a beígért záporok elkerülték a környéket, bár a rajt után egy kis szemerkélő eső hűtötte a futókat, de aztán kisütött a nap, és szinte nyári idő kerekedett!

A kisebbek ezúttal is 500 m-en és 1 km-en mérhették össze a tudásukat, de idén először 4 x 500 m-es váltófutást is rendeztünk, amin 2 gyermek – 2 felnőtt összeállításban lehetett indulni.

mini-P2030050

A nagyobbak pedig ezúttal is 7 és 14 km-en versenyezhettek. A kellemes, odafelé a Duna part melletti gáton, visszafelé pedig a Dunakeszi határában vezető kört egyszer, illetve kétszer kellett teljesíteni. Ebben az évben nem kellett sivatagi körülményekkel megküzdeni a futóknak, hiszen a pálya is más volt, mint tavaly ilyenkor, de a korábbi esők tökéletesen futhatóvá varázsolták a pályát.  Se túl poros, se sáros nem volt.

A tikkasztó melegben beérkező futókat a szokás szerinti frissítő várta a célban, és gyakorlatilag minden elfogyott, ami csak rendelkezésre állt, 30 liter izotóniás ital, legalább ennyi víz, 20 kg banán, rengeteg mazsola, keksz, stb.

A 7 és 14 km eredményhirdetése a városi majális nagyszínpadán történt meg 13:00 órakor. A korosztályos helyezettek éremmel, az abszolút díjazottak pedig Decathlon-os ajándékokkal gazdagodtak. Ezen felül a két női első helyezett virágcsokrot is kapott a Passzió Virág- és Dekorációs Üzlet jóvoltából, a női-férfi első helyezettek pedig a terepfutas.hu felajánlásával ingyenes indulást nyertek valamelyik soron következő eseményükre.

Abszolút eredmények:

7 km női
Hely Név
1. Papp Ildikó
2. Csuta Dorottya
3. Mészáros Márta
7 km férfi
Hely Név
1. Hajduska Balázs
2. Fazekas Attila
3. Gedeon Zsolt
14 km női
Hely Név
1 Szunyog Erika
2 Rábai Zsuzsanna
3 Sasvári Anna
14 km férfi
Hely Név
1 Komócsin Balázs
1 Nagyapáti Ede
3 Szakács Márk

Az eredményhirdetés után pedig jött a szokásos tombola, ahol a Decathlon-os ajándékok mellett a SIKK-S szépségszalon és Farkas József Természetgyógyász utalványait is sorsoltuk.

Végezetül pedig szeretnénk megint felhívni a figyelmet a Pacsi Team épp aktuális gyűjtésre, aminek a segítségével Niklán játszóteret szeretnének építeni az árva gyerekeknek. Ha tudtok, ti is segítsetek, hogy fel tudjon épülni a játszótér! További infókért kattints a képre!

pacsi

A nevezési díjakból befolyt összeg 10%-át természetesen idén is jótékony célra fordítjuk, és átadjuk a United Way alapítvány számára.

Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek, és ezzel emltétek a vereny színvonalát, reméljük mindenki jól érezte magát!:-)

Ami pedig a jövőt illeti, előreláthatólag június végén újra találkozunk, a budapesti Népszigeten rendezzük meg következő terepfutásunkat. Hamarosan véglegesítjük az időpontot, és lehet nevezni a versenyre!

Reklámok