Dunakeszi Terepfutó Majális

Az eredménylista elérhető ITT!

A versenyen készült képek elérhetők az alábbi linkeken. A fotózásért köszönet Regősné Kiss Editnek és Kiss Györgyné Ladvenicza Gizellának!

Dunakeszi Terepfutó Majális 6.

Dunakeszi Terepfutó Majális 5.

Dunakeszi Terepfutó Majális 4.

Dunakeszi Terepfutó Majális 3.

Dunakeszi Terepfutó Majális 2.

Dunakeszi Terepfutó Majális 1.

Dunakeszi Terepfutó Majális Webalbum

Egy hónappal ezelőtt még a hóval, jéggel, sárral küzdöttünk, most pedig rekkenő hőség és sivatagi körülmények várták a futókat Dunakeszin. Úgy tűnik, a futás is kezd szép lassan extrém sporttá válni:-). A terepfutás ezúttal a “Majális Dunakeszin, Miénk a Magyi! – családi nap” keretein belül került megrendezésre. Rengeteg futó érkezett az eseményre a jó idő, és a hét közepére kapott “ajándék hétvége” miatt.

Most a legkisebbek sem panaszkodhattak, hogy nem volt részük a terepfutás élményében, hiszen az atlétika pálya úgy porzott, hogy alig lehetett látni a versenyzőket. Az ovis korúaknak 1, a kisiskolásoknak pedig 2 kört kellett teljesíteni. A gyerekek közül a kicsit nagyobbak és bátrabbak 3 km-en is futhattak, nekik már nem a pályán, hanem a sporttelep mögötti dimbes-dombos területen kellett teljesíteni a távot. A lányoknál az abszolútban is első Véber Cintia, a fiúknál pedig Duhász Zétény volt a leggyorsabb.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A legkeményebb megpróbáltatások azonban a 8 és a 16 km mezőnyére vártak. Nem csak azért mert egy kicsit hosszabb lett mindkét táv, hanem a hőséget és az árnyékos szakaszok szinte teljes hiányát már csak tetézte a néhol bokáig érő homok, így a teljesítők elmondhatják magukról, hogy tettek egy főpróbát a Szahara futáshoz:-) Tényleg sivatagi volt a hangulat, és ez sokakat arra késztetett, hogy még tovább élvezzék a pálya vendégszeretetét:-)

A 8 km-t teljesítőknek egy kört kellet futniuk a frissítő érintésével, a hosszabb távot teljesítők pedig a frissítő állomástól a 2A út felett áthaladva, még egy hasonló, bár árnyékos részekkel némileg jobban ellátott (viszont szintesebb) szakaszt teljesítettek, hogy a 8 km pályájára becsatlakozva, ugyanazon az útvonalára érkezzenek vissza a célba.

Mindkét távon komoly mezőny gyűlt össze, a rövidebbiken a hölgyeknél ezúttal meggyőző fölénnyel Mészáros Márta volt a leggyorsabb, őt Marton Ildikó és Takács Mónika követte a célban.  Az uraknál ugyancsak biztos nyertes volt Balázs Levente, a második és a harmadik helyen viszont szoros befutóban osztozott Rajnai Tamás és Soós Dániel.

A leghosszabb távon a hölgyeknél szintén behozhatatlan előnnyel ért elsőként célba Gyalog Márta, a dobogó második fokára Szabó Krisztina, a harmadikra pedig Baksai Zsuzsanna állhatott fel. A férfiaknál pedig Komócsin Balázsnak sikerült maga mögé utasítania az ELTE Sashegyi Gepárdok kiválóságait, akik szinte együtt értek célba, ám Varga Dániel így is megtartotta a végig őrzött második helyet, a nemsokkal mögötte beérkező Szabó Gábor előtt.

A célban mindenkit a már megszokott bőséges frissítő (izotóniás ital, gyümölcsök, keksz, szőlőcukor, illetve a ClearWater által biztosított ásványvíz várt. Az eredményhirdetésre a nagyszínpadon került sor, ahol minden korosztályos helyezett érem díjazásban, az abszolút dobogósok ajándékcsomagban részesültek. A 8 és a 16 km első helyezettjei a Decathlon által felajánlott 5000 Ft-os vásárlási utalványt kaptak, a leghosszabb táv legjobbjai pedig ezen felül a terepfutas.hu / UltrAspire által felajánlott ingyenes indulást nyertek a Nyúlcipőbolt Börzsöny Trail futóversenyre.

Az eredményhirdetés után a szokásos tombola következett értékes díjakkal, utalványokkal, a helyi és budapesti támogatók felajánlásával. A verseny zárása után pedig rengeteg program várta az érdeklődőket a majálison, többek között koncertek, vidámpark, BMX bemutató, és még sok minden más. Reméljük mindenki jól érezte magát ezen a napon, és hogy jövőre is találkozunk ugyanitt május 1-jén!:-)

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mint korábban már említettük, csatlakoztunk a PaCsi team által kezdeményezett akcióhoz (melyben egy berettyóújfalui család számára gyűjtenek adományokat). Több kg ruhát, illetve tartós élelmiszert hoztak az indulók, köszönjük szépen mindenkinek  a felajánlásokat, melyeket eljuttatunk a kedvezményezettekhez!

A következő Gyaloggalopp versenyig már nem kell sokat aludni, május 12-én Várgesztesen, május 26-án pedig Bánkon rendezünk találkozunk. A versenykiírások / nevezés már  elérhető honlapunkon!

Abszolút eredmények:

3 km női
Hely Név Idő
1. Véber Cintia 14:53
2. Novák Réka 15:05
3. Tóth Sára 15:16
3 km férfi
Hely Név Idő
1. Duhász Zétény 16:39
2. Dobos Zsolt 16:44
3. Császár Benedek 18:41
8 km női
Hely Név Idő
1. Mészáros Márta 46:17
2. Marton Ildikó 50:00
3. Takács Mónika 51:39
8 km férfi
Hely Név Idő
1. Balázs Levente 34:30
2. Rajnai Tamás 35:31
3. Soós Dániel 35:48
16 km női
Hely Név Idő
1. Gyalog Márta 1:32:11
2. Szabó Krisztina 1:43:57
3. Baksai Zsuzsanna 1:44:42
16 km férfi
Hely Név Idő
1. Komócsin Balázs 1:07:14
2. Varga Dániel 1:10:11
3. Szabó Gábor 1:10:26
Reklámok