Angyalföldi Mikulás Futás

Az eredménylista letölthető ITT!

Képek az esemény Facebook oldalán!

A Mikulás ezúttal nem havat, hanem napsütést hozott (és persze sok ajándékot a  puttonyában), de azt hiszem senki nem fog emiatt megharagudni rá:-). Tehát szikrázó napsütésben vette kezdetét az Angyalföldi Mikulás Futás december első napján. A legkisebbek három távon (500 m, 1 km, 2 km) mérhették össze tudásukat, és a Mikulás biztatása (a fordítóban őt kellett megkerülni) közepette teljesíthették a távot.

2miki

A kicsit nagyobb gyerekek és a felnőttek pedig 4 és 10 km-en versenyezhettek. Nekik már az elemekkel is meg kellett küzdeniük. A nap melege felolvasztotta a reggel még fagyos talajt, emellett partra vetett stéget kellett kerülgetni, illetve kifeszített hajóköteleken átugrálni, a hosszú távon pedig az ártéri erdőben még kidőlt fákon is át kellett mászni, visszafelé pedig a mély homok nehezítette a futók dolgát, tehát igazi akadályfutás kerekedett:-). De a változatos, szép pálya talán mindenkit kárpótolt a viszontagságokért. Csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy az említett ártéri erdős részen (egyébként természetvédelmi terület) a nyári nagy árvíz idején, kb. 5 méterrel a mostani talajszint felett tetőzött a Duna).

A versenyközpontban szokás szerint terülj-terülj asztalka (tea, banán, alma, mandarin, keksz, nápolyi, mazsola, stb.) várta a beérkezőket, és most először nagy sikerrel külön tombolát rendeztünk a gyerek futamok indulóinak (ahol szinte mindenki nyert), de nem feledkeztünk meg a nagyobbakról sem, ahol két fődíj ezúttal is az UltrAspire speciális kézi kulacsa volt, emellett pedig kisebb ajándékok, és a Sikk-S szépségszalon utalványai is gazdára találtak.

Persze nyerni nem csak a tombolán lehetett, hanem jó futóteljesítménnyel is. A kicsik éremmel és mikuláscsomaggal, a nagyobbak éremmel és szaloncukorral, az abszolút dobogósok pedig ajándékcsomaggal lettek gazdagabbak. A 10 km női-férfi első helyezettje ezen felül ingyenes indulást is nyert a Terepfutás.hu következő saját szervezésű futóversenyére.

abszhird

És az adománygyűjtésről se feledkezzünk meg. Köszönjük szépen a rengeteg ajándékot (ruhák, játékok, könyvek, gyümölcsök és számtalan mikuláscsomag), amivel elhalmoztatok minket, illetve a Pacsi Team-et. Alig tudtunk mindent bepakolni a kocsiba! Azt hiszem nagy örömöt fognak okozni a rászoruló / árva gyerekeknek, akik között talán olyan is van, aki még sose kapott ajándékot.

A befolyt nevezési díjak 10%-át pedig (mint minden eddigi verseny után) a United Way alapítvány számára adjuk át.

A XIII. Kerületi Önkormányzatnak is szeretnénk megköszönni a verseny rendezéséhez nyújtott támogatást!

Utolsóként, de nem utolsósorban nektek is köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek idei utolsó eseményünkre, reméljük, hogy mindenki jól érezte magát. Azt még egyelőre nem tudjuk pontosan, hogy hol és mikor, de jövőre is  találkozunk!:-) Mindenkinek Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk!

Balázs Liza, Beda Berni, Pálmai Gabi, Ring Dóri, Bánki Albi, Beda Szabi, Fitos Zoli, Ring Máté.

Abszolút eredmények (4 és 10 km):

4 km női
Hely Név Egyesület Idő
1. Kovács Orsolya 16:45
2. Szőke-Kiss Anna Geac 17:12
3. Csuta Dorottya 17:13
4 km férfi
Hely Név Egyesület Idő
1. Sallai Bence Mogyoród KSK 14:33
2. Harsányi Tamás BEAC 15:03
3. Binder Tamás Hadik SE 15:07
10 km női
Hely Név Egyesület Idő
1. Varga Judit 51:01
2. Szunyog Erika IKARUS BSE 53:39
3. Sarmasági Ada 54:50
10 km férfi
Hely Név Egyesület Idő
1. Dr. Sebestyén Zoltán IKARUS BSE 43:05
2. Vizi Tibor 44:43
3. Nagyapáti Ede 47:32
Reklámok