Népsziget

multiNavigator.hu Terepfutás Budapest, Népsziget

Az eredménylista elérhető itt!

A fotózásért külön köszönet Regősné Kiss Editnek, a képek egy része már elérhető a Facebook profilján, és a többi is jön hamarosan….

Tökéletes futóidőben, szikrázó napsütésben vette kezdetét az első multiNavigator.hu Terepfutás a budapesti Népszigeten.

10 órakor a 4 km-es táv versenyzői álltak rajthoz. Ez a táv könnyen teljesíthető volt, a hangulatos dunaparti sétány után a békabrekegéstől hangos holtág mellett vezetett a pálya. A fordító előtt azért egy kisebb emelkedő nehezítette a futók dolgát, de visszafelé jövet viszont lendületből lehetett a “célegyenesbe” érni. A távot magabiztosan nyerte Pelsőczy Attila, a TFSE versenyzője, őt nem sokkal Musszer Roland követte a célban, majd pedig kissé lemaradva Simák Gergő érkezett. A nőknél elsőként Novai Éva, a ZTE versenyzője 2 perces előnnyel, az abszolút 4. helyen ért célba. A második helyet a már sokszor bizonyított Schweigert Árpádné, a 3. helyezést pedig a Gyaloggalopp versenyeken már törzsfutónak számító Molnár-Lukács Edina szerezte meg.  A táv legidősebb versenyzője a 79 éves, de mindig fiatalos Kenyér Imre volt, aki a célbaérés után levezetésképpen még egyszer teljesítette a távot:-)

A 4 km-es futók után a legfiatalabbak vették át a terepet, nekik 400 m-kellett teljesíteni. Nagy meglepetésre az abszolút első helyet óriási előnnyel a mindössze 6 éves kislány, Lévay Rozi szerezte meg, őt a lányoknál Szikora Alexandra, majd pedig Ujhelyi Zsófia követte, a fiúknál pedig szoros versenyben Szikora Misi, Gábor Benjámin és Kopcsányi Máté volt a sorrend.

A 11 km-es táv szokás szerint 11-kor rajtolt. A szervezőknek az utolsó pillanatban módosítani kellet a pályán egy kisebb áradás miatt. Arról nem volt hír, hogy mennyi a Duna vízállása Gönyűnél, és valószínűleg a hajóvonták találkozása sem volt tilos:-), mivel a futópálya egyik (legszebb) részét sajnos elöntötte a víz. Szerencsére az ártéri erdőben haladó kacskaringós, hangulatos  ösvény még szárazon maradt, viszont így a mezőny eleje visszafelé futva találkozott a mezőny végével ezen a szakaszon, de mivel sok jó ember kis helyen is elfér, nem történt “súrlódás”:-).  A futam abszolút győztese a 4 km-en már bizonyított Pelsőczy Attila lett, akit viszont most  sikerült megszorongatnia a Sashegyi Gepárdok színeiben versenyző Varga Dánielnek, aki egy erős hajrával pár másodperccel Attila után ért célba. Őket szorosan követve, a dobogó 3. fokát a terep ultrafutó körökben jól ismert Hajduska Balázs foglalhatta el, aki most számára “sprint távon” is bizonyított. A nőknél nem volt ennyire szoros a befutó, Dr. Paál Emőke biztosan szerezte meg az első helyet, őt a profi kerékpáros Zelinka Gabriella, majd pedig Varga Judit követte a 3. helyen.

A célban a versenyzőket szokás szerint terülj-terülj asztalka várta minden jóval, az elhasznált ásványi anyagokat pedig izotóniás itallal pótolhatták a futók. A korosztályos eredményhirdetés után pedig a már megszokott tombola következett, újra értékes nyereményekkel, a fődíj most is a multiNavigator által felajánlott Silva Ex-Ped Go II távolságmérős óra volt!

A szervezők mindenkit várnak szeretettel a Gyaloggalopp Sportiroda következő versenyére is, Veresegyházra (május 13, vasárnap), ahol nem csak futni, de túrázni is lehet. A jó hangulatot szpíker, a szokásosnál is gazdagabb frissítőt (féltávnál, és a célban) pedig a GE Energy biztosítja!

Eredmények:

4 km, abszolút:

Nők:

  1. Novai Éva 15:02
  2. Schweigert Árpádné 17:05
  3. Molnár-Lukács Edina 17:55

Férfiak:

  1. Pelsőczy Attila 12:52
  2. Musszer Roland 13:12
  3. Simák Gergő 14:50

11 km, abszolút:

Nők:

  1. Dr Paál Emőke 49:40
  2. Zelinka Gabriella 52:20
  3.  Varga Judit 54:18

Férfiak:

  1. Pelsőczy Attila 40:19
  2. Varga Dániel 40:24
  3. Hajduska Balázs 40:51
Reklámok